Találkozás a piacvezető lokalizációs cégekkel a LocWorld Dublin 2016 konferencián

A lokalizációs iparág dinamikusan fejlődik a 21. században. A fordítástámogató programoktól a projektmenedzsment-szoftverekig, az új technológiák bevezetéséből mi is kivesszük a részünket. Ennek ellenére nem kétséges, hogy az iparág sikere az emberi tényezőn múlik. Fordítóirodáknak, szabadúszóknak, programozóknak és ügyfeleknek együtt kell működniük annak érdekében, hogy a lokalizációs iparág sikeresen helytálljon a globális piacon. 

Ennek jegyében az Albion Languages idén is képviseltette magát az iparág egyik kulcsfontosságú eseményén, a LocWorld konferencián. Június 8. és 10.között két cégvezetőnk, Alistair Binks és Márton Péter részt vett a lokalizáció elméletéről és gyakorlatáról szóló diskurzusokon Dublin lélegzetelállító kongresszusi központjában. A világ minden tájáról érkező résztvevők értékes tapasztalatokat osztottak meg egymással a több mint ötven előadás során, amelyek témái széles skálán mozogtak, a fordítási technológiától a lokalizációmenedzsmentig. Minden egyes prezentáció, többek között a Capita TI „A játék folytatódik: a lokalizáció szerepe az EA Games sikerében” ötleteket adott arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a fordítási iparágat minél jobban kibővíteni a globalizáció és a minden eddiginél gyorsabban fejlődő technológia világában.

Az Albion Languages vezetői számára nagy élmény volt, hogy személyesen is találkozhattak a világ minden tájáról származó fordító- és lokalizációs kollégáikkal, és egyben lehetőségük nyílt jövőbeli partnerekkel való megismerkedésre is. 

EditedAli

Editedscene1

Blog

Nézze meg további blogbejegyzéseinket! »

Referenciák

Akikkel szívesen együtt dolgoztunk

Esettanulmányok »